Kezdőlap | Állásajánlatok | Kapcsolatfelvétel | Elérhetőségek


Álláskeresés "fű alatt":

Manapság, amikor egyre több a munkanélküli, cégek szűnnek meg egyik napról a másikra, és már nem divat harminc évig egy vállalatnál dolgozni, folyamatosan nő az álláskeresők száma. Természetesen, sokkal kellemesebb úgy új munkahely után nézni, hogy még megvan a régi, tehát nem az a kérdés, hogy az ember miből veszi meg például a karácsonyi ajándékokat. Mindazonáltal, ennek a variációnak is megvannak a veszélyei. Hogy elkerülhesse a kellemetlen következményeket, íme néhány tipp, mit NE tegyen, ha már egyszer titokban igyekszik új állást találni.

..néhány tipp, hogy mit NE...
  • NE válaszoljon gondolkodás nélkül egy anonim, tehát cégnevet nem tartalmazó álláshirdetésre: lehet, hogy pont jelenlegi munkaadója helyezte el az adott újságban vagy weblapon. Ha jelentkezik rá, több mint valószínű, hogy másnap már eggyel több üresedés lesz a cégnél. Ugyanez fokozottan igaz a közvetítők által "jegyzett" álláshirdetésekre - itt mindenképpen igyekezzen megtudni, ki is a mögöttük álló vállalat, nehogy belefusson a saját cégébe.
  • NE adjon meg olyan kontakt telefonszámot, amelyik az irodájában csörög. Kiváló megoldás a mobil - különösen, ha van hozzá üzenethagyási lehetőség. Megadhatja az otthoni számát is - ha máshogy nem megy, vegyen egy üzenetrögzítőt (vagy szerezzen be egyből egy rögzítős telefont), így mindenképpen elérhetővé válik mindenki számára, aki keresi.
  • NE használja céges e-mail címét álláskeresési célra. Igen sok cég figyeli - elismerten vagy titkoltan, rendszeresen vagy szúrópróbaszerűen - dolgozóinak e-mail üzeneteit. Készítsen magának saját postafiókot valamelyik ingyenesen is igénybe vehető e-mail szolgáltatónál - ilyenek például a Hotmail (www.hotmail.com), vagy a magyar nyelvű Freemail (www.freemail.hu) illetve Mailbox (www.mailbox.hu).
  • NE keressen állást feltétlenül munkaidőben. Nemcsak a lebukást kockáztatja ezzel, de a leendő munkaadó is negatív képet alakíthat ki Önről, hiszen ha egy helyen megtette, megteszi máshol is. Igyekezzen az interjúkat kora reggelre, ebédidőre vagy estére időzíteni, vagy akár vegyen ki pár nap szabadságot.
  • NE használjon a jelentkezéshez céges papírt, borítékot, stb. - higgye el, ezen nem érdemes spórolni. Hasonlóképpen, ha csakugyan fontos Önnek annak titokban tartása, hogy új állást keres, lehetőleg ne használjon céges telefont faxot, fénymásolót - sohasem tudhatja, melyik kolléga jelenti majd merő kötelességtudatból a főnöködnek, amit látott. Ne kockáztassa, hogy idő előtt kiderüljön munkahely-változtatási szándéka.
  • NE adja meg a jelenlegi munkaadóját referenciaként - válasszon inkább korábbi munkahelyeket (vagy akár iskolákat). Előtte azonban mindenképpen hívja fel a referenciaként megjelölni kívánt embereket és kérje meg őket, állásváltoztatási szándékát kezeljék bizalmasan.


  • Ha az ember munkaviszonyban áll, és így próbál új állást keresni, valóban több időt kell rászánnia, hiszen nem foglalkozhat ezzel egész nap. Az Internet által kínált eszközök illetve módszerek nemcsak hogy felgyorsíthatják a folyamatot, de segíthetnek annak titokban tartásában is.

     

















     
    Kezdőlap | Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolatfelvétel

    ©2024. Minden jog fenntartva.